Az Emlékezz Budapest című blog szerzőjeként minden könyv felkelti az érdeklődésemet, amely a 20. század eleji Budapesttel foglalkozik. A legjobban mégis azokat az írásokat kedvelem, amelyek olyan szerzők művei, akik maguk is részesei voltak a békebeli főváros mindennapi életének, s így valóban hiteles képet tudnak számunkra adni az akkori világról, emberekről és érzésekről. Itt van néhány közülük, amelyeket olvasva megérthetjük, hogy mit is jelentett a múlt század elején pestinek lenni.
Ha valaki a régi Budapest hangulatát igazán szeretné átérezni, elsőként feltétlenül Krúdy Gyula írásaihoz forduljon. Az egyik kedvenc novella-válogatás kötetem a Pest-Budai hangulatok (Alinea Kiadó, 2013), amely remekül gyűjti össze Krúdy azon írásait, amelyek segítségével egy kicsit részesei lehetünk a múltszázad eleji Budapest életének. Olvasás közben megjelenik előttünk a pesti utca, minden szereplőjével – a bérkocsisoktól a rikkancsig – magas bérházak sorával körülvéve; a kávéházak otthont idéző állandó forgataga – szinte érezni a levegőben a frissen őrölt kávé és a friss, ropogós kifli illatát, hallani a csészék, tányérok csörömpölését és az újságok lapjainak neszezését. Majd felbukkan a pesti polgár, aki helyet foglalva az aranytükrös kávéház egyik asztalánál, kéri a kávéját, amely akkoriban nemcsak egy egyszerű fekete színű ital volt, hanem a kávé egyben „mutatta a pesti polgár életét, sorsát, politikai pártállását” is. Az egyszerű pesti polgár mellett azonban a novellákból olyan neves személyeket is megismerhetünk, mint Podmaniczky Frigyes bárót, „az Andrássy út vőlegényét”; Schumayer (Pilisy) Rózát, „Pest rózsáját”, aki elit bordélyt tartott fenn az V. kerület egyik bérlakásában; vagy Pórfit, aki kalapjaival „köszöngetni tanította Budapestet”. Ha tehát, valaki a 20. század eleji Budapest valódi arcát szeretné meglátni, és átérezni az akkori „pesti életérzést”, mindenképp vegye kezébe ezt a könyvet.
„Egy darab ittfelejtett múlt…” – írja Kárpáti Aurél Budai képeskönyv (Élet Irodalmi Nyomda, 1914) című novelláskötetében a 20. század eleji Tabánról. A könyv, a címe ellenére tehát, nem képekben, hanem novellákban örökíti meg Budapest egyik legkülönlegesebb és egyben legszegényebb városrészének mindennapjait. Ennek az írásnak pontosan ez a legérdekesebb vonása: hogy nem Pestről szól, hanem Budáról. A budai emberek élete szinte ellentéte volt a mulató pesti polgárokénak. Különösen a Tabán hétköznapi lakóinak, akik szinte falusias környezetben, gondolkodással és életvitellel élték hétköznapjaikat. A könyv azonban azért is igazán megkapó, mert annyira emberközeli. Olyan egyszerű budai polgárok életébe csöppenhetünk bele, mint a magányos, idős „ködlovag”, aki minden kedden Chopint játszik a zongorán, s közben újra átéli a múltját, „a csókokat, a csalódást, a vágyakat, a könnyeket és megújuló tavaszi szerelmeket, amelyek a Russwurm kávéival kezdődtek és végződtek”; vagy a Turner kisasszonyok, akik a „Három szerecsen” nevű kávémérés tulajdonosai, s akik fejét elcsavarja egy pesti gavallér; és a kövér család, ahol a család egyetlen lányát meglátva a szerzőnek azok a bútorszállító kocsik jutottak eszébe, amelyek „májusban és novemberben méltóságteljesesn döcögnek a pesti utcákon, s amelyeknek párnázott belseje három szobabútort rejteget.” Az egyszerű emberek között azonban egy híresség is felbukkan – aki a tabáni legendák egyik főhőse – maga Casanova személyében, aki állítólag 1759-ben megfordult Budán, s a tabáni Hadnagy utcában szállt meg. Ennyit bemutatóul, a többi csábító dolgot meghagyom a kíváncsi olvasónak.
A világon semmi sem tökéletes. Ahogyan Budapest városa sem. Már a 20. század elején Budapestnek is megvoltak a maga szépségei, ahogy a hibái is. Ezekre a hibákra hívja fel a figyelmünket Gábor Andor, az akkori kor egyik neves író, költő, dalszövegírója. Pesti sirámok (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1958 – ez egy újra kiadott gyűjteményes kötet) című munkájában a főváros hétköznapi életét igencsak kritikus szemmel vizsgálja, kiemelve minden hiányosságát és hátulütőjét, ami valljuk be, eléggé szokatlan, hiszen a legtöbb író és költő inkább csak a város szépségeit emeli ki. Gábor Andornak köszönhetően megtudhatjuk, hogy a pályaudvarok szűkösek és koszosak (a Déli csak egy „nagyobb szabású vidéki csűr”), a villamosokkal való közlekedés káosz (tekintve, hogy majdnem mind más társaság kezében van), a gáz ára magas; az élelmiszerek közül csak egy dolognak vitték le az árát: a fácánnak, amelyet majd ehet a szegény eddig csak „kirántott poloskalábat” evő budapesti nép; és már nem is beszélve a fővárosi vezetőség korrupt üzleteiről. A könyv hangvétele talán egy kicsit túlságosan is kritikus, de mindenképp megéri kézbe venni, hogy megláthassuk Budapest tökéletlenségének szépségeit is.
Ugyan nem a szépirodalmi, inkább a történelmi munkák közé sorolható John Lukacs Budapest 1900 (Európa Könyvkiadó, 1991) című műve, mégis megéri fellapozni, ha az ember az 1900-as évek eleji magyar főváros életéről szeretne többet megtudni. A szerző igaz, csak 1924-ben született, de Budapesten nőtt fel és sokat kutatott a témában, így írása igen értékes. A könyv, bár nem szépirodalmi munka, mégis olvasmányos, s az egyik legfőbb értéke, hogy hihetetlen részletességgel mutat be mindent, amely a 20. század elején jellemezte Budapestet. Olvashatunk pl. a Déli pályaudvarról induló a Horvátországon keresztül Velencébe tartó vonatról, amely rendszerint este 8-kor indult Budapestről, és másnap délután negyed 3-kor érkezett Velencébe; az aquincumi római táblákról, amelyeket a múzeum megalapítása előtt a Frindt-féle kiskocsmában tároltak; vagy a pesti belváros jellegzetes nyári illatáról, amelyben „a hűvös papír- és a meleg pörköltkávé-szag keverékébe olykor egy árnyalatnyi orgona- (vagy talán heliotróp-?) illat vegyült a borbélyüzletekből”. Ez a könyv talán kevésbé könnyen olvasható, mint egy novelláskötet, de ha valaki valóban a téma szerelmese, akkor megéri kitartóan végigolvasni.
A legtöbb Budapestről szóló munka általában prózában íródott. De valóban csak ezek a művek lehetnek hasznunkra? Ha érdekel minket a főváros múltszázad eleji élete, akkor nemcsak a prózához, de a korszak neves költőihez is fordulhatunk segítségért. Számos olyan vers született híres költők tollából, amely Budapest egy-egy részletét mutatják be. Hogy ezekre rábukkanjunk nem szükséges száz verseskötetet átböngésznünk, hiszen összegyűjtve megtalálhatjuk őket egy könyvben. Jaj be szép az a Pest (Budapest Főváros Önkormányzata, 1996) címmel egy gyűjteményes kötetben neves költők szerzeményeit olvashatjuk, amelyek központi témája Budapest. A kötetben olyan nagy nevek szerepelnek, mint Ady Endre, Arany János, Illyés Gyula, Kosztolányi Dezső, Nemes Nagy Ágnes és Szabó Lőrinc.
A régi budapesti élet tehát, csak egy karnyújtásnyira van… a könyvespolcon.
Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor kövesd az oldalt facebook-on is.
