Az Ezredéves Országos Kiállítás épületei
2016. március 24. írta: Serendipity87

Az Ezredéves Országos Kiállítás épületei

1896-ban, pontosan 120 éve került megrendezésre a Millennium évének egyik legjelentősebb eseménye, az Ezredéves Országos Kiállítás, amelyet a Városligetben nyitottak meg. (Ebben az évben emlékeztek meg ugyanis a honfoglalás 1000 éves évfordulójáról, ezért hívták millenniumnak.)

fokapu-fortepan_hu.jpg

A Millenniumi kiállítás I. főkapuja az Andrássy út végénél.  (1896) (Budapest Főváros Levéltára) - Forrás: fortepan.hu

 

Számomra a legmegdöbbentőbb tény a Millenniumi Kiállítással kapcsolatban, hogy olyan monumentális építményeket építettek a Városligetbe, amelytől az embernek a szava is eláll, s ezek a Kiállítás végeztével nagyrészt eltűntek a Városligetből. A Vajdahunyad várát például a kiállítás után maradandó anyagból is megépítették, így ezt ma is láthatjuk.

vajdahunyad-fortepaqn_hu.jpg

Millenniumi Kiállítás (1896): A Román stílusú épületcsoport a Vajdahunyad várban. (Budapest Főváros Levéltára) - Forrás: fortepan.hu

 

Az Országos Kiállítás 1896. május 2-től november 3-ig állt a látogatók rendelkezésére. Megnyitását számos előkészület előzte meg. Kezdetben világkiállítást szerettek volna rendezni a Millennium tiszteletére, de ennek költségeit az ország nem tudta vállalni, így maradt az országos kiállítás, amelyen bemutatták a történelmi Magyarország múltját, jelenét, iparát, intézményeit, fővárosát és a jövőképét is.

A leírásokban általában a Kiállítás épületeit pavilonoknak nevezték, amiről az ember azt gondolná, hogy ezek csak valami egyszerű kis bódék, de ha megnézzük a fényképeket, akkor láthatjuk, hogy ezek a pavilonok szépen díszített, pompás épületek, amelyek bármelyik másik budapesti épülettel vetekedhetnek. Nézzünk is néhány impozáns pavilont:

 

iparcsarnok.jpg

Millenniumi Kiállítás (1896): Iparcsarnok épülete. (Budapest Főváros Levéltára) - Forrás: fortepan.hu

 

 

szokokut-fortepan_hu.jpg

Millenniumi Kiállítás (1896): Mátrai Lajos György alkotása a Sió tündér-regéje szökőkút (szoborcsoport) az Iparcsarnok előtt. (Budapest Főváros Levéltára) - Forrás: fortepan.hu

 

mav_csarnok-fortepan_hu.jpg

Millenniumi Kiállítás (1896): Magyar Állam Vasúti és Közlekedésügyi csarnok épülete. (Budapest Főváros Levéltára) - Forrás: fortepan.hu

 

walla_jozsef_pavilonja-fortepan_hu.jpg

Millenniumi Kiállítás (1896): Walla József mozaik- és cementgyárának csarnoka. (Budapest Főváros Levéltára) - Forrás: fortepan.hu

 

 

penzintezetek_pavilonja-fortepan_hu.jpg

Millenniumi Kiállítás (1896): Pénzintézetek pavilonja. (Budapest Főváros Levéltára) - Forrás: fortepan.hu

 

ganz_pavilon-fortepan_hu.jpg

Millenniumi Kiállítás (1896): Ganz és Társa Vasöntő és Gépgyár Rt. pavilonja. (Budapest Főváros Levéltára) - Forrás: fortepan.hu

 

 

jozsef_foherceg_pavilon-fortepan_hu.jpg

Millenniumi Kiállítás (1896): József főherceg pavilon. (Budapest Főváros Levéltára) - Forrás: fortepan.hu

 

 

posta_pavilon-fortepan_hu.jpg

Millenniumi Kiállítás (1896): Posta, távírda, távbeszélő pavilon. (Budapest Főváros Levéltára) - Forrás: fortepan.hu

 

 

 

mav_gepgyar_pavilon-fortepan_hu.jpg

Millenniumi Kiállítás (1896): MÁV Gépgyára és Diósgyőri Magyar Királyi Vas-és Acélgyár pavilonja. (Budapest Főváros Levéltára) - Forrás: fortepan.hu

 

 

 

vizepiteszeti_pavilon-fortepan_hu.jpg

Millenniumi Kiállítás (1896): Vízépítészeti pavilon. (Budapest Főváros Levéltára) - Forrás: fortepan.hu

 

 

horvat_iparcsarnok-fortepan_hu.jpg

Millenniumi Kiállítás (1896): Horváth Iparcsarnok. (Budapest Főváros Levéltára) - Forrás: fortepan.hu

 

A pavilonok, úgymond bemutatótermekként szolgáltak, ahol az egyes iparágak és intézmények állíthattak ki. Hogy pontosan kik és mit állítottak ki, erről egy következő bejegyzésben lesz szó.

 

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor kövesd az oldalt facebook-on is.

Forrás:

1896. A Milleniumi Országos Kiállítás és az ünnepségek krónikája. (1996)

A bejegyzés trackback címe:

https://emlekezzbudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr598520626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

poisonborz 2016.03.24. 12:15:08

Azért érdemes megjegyezni hogy a legtöbb épület nem állta volna az idők sarát, eleve ideiglenesnek készültek, pár képen látni is a "fal"vastagságot. A legtöbbnek funkciója sem lett volna az adott területen. A milleniumi kiállításnál összemérhetetlenül nagyobb 1893-as Chicagói világkiállítás pavilonjaiból is alig maradt meg 1-2 direkt erre szánt épület.

konrada 2016.03.24. 12:24:16

+nem is mindet bontották le utána: a képeken szereplők közül a vasúti csarnokból lett a közlekedési múzeum, az iparcsarnokot meg 1944-1945 folyamán bombázták le, annak a helyén áll a most inkriminált BNV terület (Kertem).
...a többi meg tényleg provizorikus építmény volt (bár nem rosszak, elférne közülük még pár a mostani ligetben is.)

konrada 2016.03.24. 12:29:14

@poisonborz:
...meg a párizsiból a Champ de Mars-on is csak az Eiffel torony...

Vorbis 2016.03.24. 12:37:21

Miért van ennyire kevés ember a képeken?

Bbogas 2016.03.24. 12:58:23

Az alábbi épület Frigyes főherceg uradalmi sörpavilonjának épült az 1896-os Milleniumi Országos Kiállításra:

www.muemlekem.hu/muemlek?id=8738

Jelenleg vadászházként funkcionál Szekszárd mellett.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2016.03.24. 13:46:23

"Egyetlen épület maradt meg az Ezredéves Országos Kiállításból a Városligetben, amely még ma is áll, s ez a Vajdahunyad vár."
Nam maradt meg. Vajdahunyad várát először ugyanis faszerkezetre építették a kiállításra, majd a nagy siker után újra felhúzták, már kőből. 1908-ban nyitott meg így, a mai állapotában.

MIx 2016.03.24. 13:52:12

Tévedés, kedves szerző! Ferenc József és Sissy pihenőpavilonja Mexikói út 50b-ben az akkori polgármester által újra felállítva exkluziv lakóházként áll, kiváló műszaki állapotban. az egyik millennumi albumban szerepel is!

pizo 2016.03.24. 13:57:56

@konrada: nem a Kertem, hanem a PeCsa áll az Iparcsarnok helyén, annak néhány megmaradt részletére ráépülve.

Zoli

ZON 2016.03.24. 20:46:26

@Afrika steht an der Elbe: nagyon szívesen ! azaz korhűen : kérlekalássan!

Az igazság az, hogy nagyon érdekes a blog, csak nem tudtam elképzelni, hogy a pénzintézetek pavilonjában mivel szerették volna lenyűgözni a látogatókat, erre rákeresve találtam meg a kiadványt.
süti beállítások módosítása