Garai Manó neve már nem ismeretlen a blog olvasói előtt. Ő volt az a személy, akit a budapesti lakosok csak „zsarolókirály” néven emlegettek, akitől rettegett egész Budapest, hiszen akit megtalált, annak nem kegyelmezett, s Korbács című lapjára hivatkozva kizsarolta a szegény áldozatok vagyonát. Garai mesterien űzte ezt a „szakmát”, s még azután sem hagyott fel vele, hogy kiszabott börtönbüntetését leülte. (Erről bővebben olvashatunk egy korábbi bejegyzésben.) A történetének akkor lett vége, amikor 1912-ben visszaeső bűnözőként másfél évre ítélte a törvényszék. Legalább is úgy tűnt, hogy vége… 1913 januárjában azonban egy börtönből szabadult rab hihetetlen történeteket mesélt Garai Manóról. A „zsarolók nagymestere” a börtönben sem tagadta meg önmagát, s végül odáig merészkedett, hogy még saját rabtársait is elárulta. Nem is maradt el a büntetése…
Garai Manó első börtönbeli magánakciójának célja a pénzszerzés volt. Egy levelet írt a Rothschildok irodájának, amelyben előadta, hogy ő egy szegény tönkrement kereskedő, aki csak azért került bajba, mert a családjának kenyeret akart szerezni, s inkább lemondott a becsületéről, minthogy a gyermekei éhezzenek. A levele célhoz is ért, hiszen az iroda 10 korona segélyt küldött neki a börtönbe. A dolognak csak az az egy hátulütője volt, hogy Garai ezt a levelet titokban küldte el a börtönvezetőség tudta nélkül, de mivel a pénz a vezetőséghez érkezett meg, így az ügy kitudódott. Ezért a húzásáért kétheti magánzárkát kapott.
A Törvénykezési Palota Nagy Ignác (Koháry) utcai szárnya, a Budapesti Törvényszéki Fogház folyosói (ma a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet börtöne). (1892 után) - Forrás: fortepan.hu
A magánzárka azonban sehogy sem tetszett Garainak, ezért alkut ajánlott a fogházfelügyelőnek, miszerint, ha kiengedik a zárkából, akkor olyan információkat szolgáltat neki a többi rabról, amelyek titkos tevékenységeket lepleznek le. A felügyelő belement az alkuba, így Garai elmondta, hogy a raboknak egy titkos dohánytőzsdéje működik a börtönön belül. A dohányzás ugyanis tiltott volt a fogházban, így a rabok csak éjszakánként dohányoztak, amikor a lámpákat már lekapcsolták. A dohányt külsős ismerősöktől szerezték be, s ez a rendszer kiválóan működött is, hiszen minden rab – még a legutolsó gyilkos is – titokban tartotta. Garai Manó ezzel szemben egy pillanat alatt romba döntötte ezt a rendszert, amiért sok rabot büntetéssel sújtottak.
Hasonlóan működött a fogházban az úgynevezett „lyukas kenyér” rendszere is, amelynek vezetője az egyik volt tisztviselő rab volt, aki a kenyérosztásért felelt. Ez a tisztviselő a kenyerek kiosztása közben kivájta egy-egy kenyér belsejét, s dohányt rejtett el benne a rabtársai számára. Ez a rendszer is semmivé lett Garainak köszönhetően.
Rabok sétája a budapesti gyűjtőfogház udvarán. Talán az egyik éppen Garai Manó lehet? (1913) - Forrás: bpkep.fszek.hu
Az információkért cserébe Garait kiengedték a magánzárkából, de jobban járt volna, ha inkább ott marad, mert az áruló büntetése soha nem marad el. Így történt, hogy egy este, miután a lámpákat leoltották, a rabok egy lepedőt terítettek Garaira, s ütni-verni kezdték, korsókkal csapkodták a fejét úgy, hogy az eszméletét is elveszítette. Miután végeztek, levették róla a lepedőt és mindenféle piszokkal leszórták. Garai – elképesztő, de – túlélte az esetet. Ezután az incidens után viszont maga könyörgött a vezetőségnek, hogy zárják magánzárkába.
Mit szépítsük, Garai Manó teljes mértékben megbukott emberségből, de a végzet előbb-utóbb őt is utolérte…
Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor kövesd az oldalt facebook-on is.
Forrás:
Pesti Napló, 1913. január