Egy kegyetlen pesti hölgy
2015. augusztus 25. írta: Serendipity87

Egy kegyetlen pesti hölgy

Sajnos manapság is súlyos társadalmi probléma, hogy sok olyan gyerek van, akik a szüleik számára terhet, vagy semmit sem jelentenek. Nem volt ez máshogy régen sem. Az egykori Budapesten szigorú erkölcsök uralkodtak – különösen az arisztokrácia körében – így a házasságon kívül született gyermekek, gyakran az árvaházakban, vagy az utcán végezték. Volt azonban, aki még ennél is kegyetlenebb módját választotta annak, hogy a „nemkívánatos” gyermekétől megszabaduljon.

A Pesti Napló 1904-ben arról tudósít, hogy a Barcsay-utcai gimnázium (a mai Madách Imre Gimnázium) tanulói egyik reggel egy véres csomagra lettek figyelmesek, amely az iskola lépcsőjének aljára volt letéve. Azt hitték, hogy a csomagot az iskolai szolga (azaz portás) vesztette el, egyikük tehát bevitte annak a lakására. A szolga nem volt otthon, csak a felesége, aki kíváncsian bontogatta szét a véres újságpapírost, melyben egy darabokra vagdalt csecsemő-holttest volt. Az esetet nyomban jelentették a rendőrségen, amely azonnal vizsgálatot indított. A szomszédos ház felügyelője, aki reggel az utcán foglalatoskodott, elmondta, hogy reggel bérkocsit látott megállni az iskola előtt, amelyből előkelően öltözött nő szállt ki, aki állítólag a csomagot elhelyezte a lépcsőkön, s utána elment.

4dacec5b95764d548a47bbdbd364e1ce.jpg

Egy pesti hölgy az akkori időből - Forrás: edwardian-time-machine.tumblr.com

 

Hogy miért pont az iskola lépcsőjére helyezte az a bizonyos nő a szerencsétlen csecsemőt, nem tudom. Talán ott dolgozott a gyermek apja, vagy egyszerűen csak nem talált neki jobb helyet. Nem mellesleg azt sem értem, hogy vajon miért nem élve rakta oda a szegény kis csecsemőt, ha már mindenáron meg akart tőle szabadulni, miért kellett darabokban? Erre már soha nem derül fény, ahogyan az illető nő személyére sem, de annyi biztos, hogy ennél kegyetlenebb módot gyerektől való megszabadulásra még nem hallottam.

 

Forrás:

Pesti Napló 1904.

 

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor kövesd az oldalt facebook-on is.

A bejegyzés trackback címe:

https://emlekezzbudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr727731128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.