Három késszúrásból egy sem talált!
2015. július 24. írta: Serendipity87

Három késszúrásból egy sem talált!

A századfordulós Budapest utcái sem voltak mentesek a bűnözéstől. A csalók, tolvajok mindenre képesek voltak az ügy érdekében, főleg ha valaki tetten érte őket. Kovács IV. Lajos rendőr is észrevett valamit, amit nem kellett volna, s ezért 3 késszúrás lett a jutalma.

Egy késő őszi éjjel a kőbányai Gergely utca 42. számú házban betörés volt folyamatban, amikor Kovács IV. Lajos rendőr éppen arra járt, s észrevette a gyanús alakokat az udvaron, akik mikor meglátták, elbújtak előle. A rendőr ezért a ház Márga utcai kerítésénél bújt el, mert biztosra vette, hogy a tolvajok ott fognak távozni. Igaza is lett, ugyanis néhány perc után az egyik tolvaj pont a rendőr elé ugrott, aki nyomban elkapta, s a rendőrségre akarta kísérni. A rabló két segítője azonban a segítségére sietett, s mind a ketten a rendőr oldalába szúrták a késüket. Erre a lefogott rabló is mellkason szúrta a rendőrt, majd elmenekültek.

gergely_utca_42.JPG

A mai Gergely utca 42. és a Márga utca Kőbányán - Forrás: google.hu/maps

A csavar csak most következik. A rendőr 3 késszúrást is kapott, mégsem lett az égvilágon semmi baja sem! Ugyanis a 3 szúrás közül az egyik a nadrágszíjába, a másik a zsebkönyvébe, a harmadik pedig a báránybőrös dolmányába (mellényébe) fúródott. Szóval eszméletlenül nagy mázlija volt!

Ráadásul 5 nappal később ismét összetalálkozott azzal a rablóval, akit először elfogott, s most másodjára már sikerült letartóztatnia. A rendőrség a tolvajt Milánovics Péter hentessegéd személyében azonosította. Milánovics egyébként hírhedt alakja volt Kőbányának, s az ott történt betöréseket is mind az ő és bandája számlájára írták.

fenykep_keszites_a_gyanusitottrol.jpg

Milánovicsról is biztosan így készítettek felvételt - Forrás: bpkep.fszek.hu

 

Forrás: Pesti Napló (1904. november 22.)

 

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor kövesd az oldalt facebook-on is.

A bejegyzés trackback címe:

https://emlekezzbudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr467647312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kéne egy nick... (törölt) 2015.07.25. 02:23:07

Szerb név, ezek már akkor is csak a bajt keverték.

robogó 2015.07.25. 07:34:19

Biztos nem 2-évet kapott és az is biztos, hogy nem háziőrizetett kapott. Az is tuti, hogy a szart is kiverték belőle.