Tudjuk milyen érzés az, ha ártatlanul vádolnak meg minket? Mit sem sejtve sétálunk az utcán, s egyszerre csak egy rendőr terem mellettünk, s valami olyasmivel vádol, amit nem tettünk… Ez történt 1907 májusában Utas Imre ellenőrrel, aki épp a munkahelyéről tartott hazafelé, amikor egy rendőr megvádolta. E miatt panaszos levelet küldött a sajtónak, amely közre is adta levelének tartalmát. Íme, egy pillanatnyi életkép a régi Budapestről Utas Imre szavaival:

Az egykori fővámház (1883 körül) - Forrás: bpkep.fszek.hu

„E hónap 23-án, este félhét óra tájban a fővámházban levő irodai helyiségemet elhagyva, a Duna-parton sétálva, az Eskü-úton át a Váci-utcába fordultam. Egész utamon, a Zsolnay-féle üzletnél álltam meg először, ahol a kirakat tárgyaiban gyönyörködtem: amikor mellém állt az 1635.számú rendőr s inkvizítori tekintettel rám nézve, azt mondja:

-Ön az Eskü-út 6. számú házban volt most, mit keresett ott?

Mondottam neki, hogy nem voltam se ott, se másutt, hivatalból jövök és sétálok s kérdeztem, hogy egyáltalában mit akar tőlem. A válasz ismét az volt, hogy:

-Ön ott járt s tudni akarom, mit akart ott, mert mind a négy emeletet végigjárta. Tessék velem jönni, szembesítem a házmesterrel.

Eskü út (1911) - Forrás: bpkep.fszek.hu

Röviden fontolóra vettem a tényállást s tudva azt, hogy személyazonossági igazolvány nincs nálam, elhatároztam, hogy a közismert budapesti csődület és utcai botrány elkerülése végett megyek vele, azt tartván, hogy az okosabb enged. Így történt azután, hogy én, aki négy évtizedet tisztességben átéltem, anélkül, hogy valaha is a rendőrséggel konklúzióba jutottam volna, az 1635. számú rendőr kíséretében vonultam a Váci-utcából az Eskü-út 6. számú házba, mögöttem egy hülye kinézésű cseléddel és egy csomó apró gyerekkel. A kérdéses házba megérkezve, a házmesterné első tekintetre nagy szégyenkezés és bocsánatkérés közt konstatálta, hogy nem én vagyok az a gyanús úr, mert az sokkal erősebb volt s ruházata is más volt. Kérdezősködésemre, hogy hát mit is vétett az az úr, aki helyett engem kísért ide ez a tapintatos derék rendőr, azt a választ kaptam, hogy „gyanús” volt, mert mind a négy emeletet végigjárta, nem lehessen tudni, miben törte a fejét s ezért a cselédet rendőrért küldték. A házbeli apró 5-7 éves gyermekek közül többen a cselédhez szegődve, segítettek neki a keresésben s előbbiek a cselédnek engem jelöltek meg a keresett „gyanús úr” gyanánt, mikor a kirakatot nézegetve megláttak.

Polgár és egyenruha (1913) - Forrás: fortepan.hu

Mikor a rendőr balsikerének így tudomására jutott, még csak tőlem bocsánatot kérni sem tartotta érdemesnek, hanem hogy tekintélyén valahogy csorba ne essék, inkább a cselédet „marházta” össze. Mikor pedig megmondtam neki, hogy erről a botrányos esetről illetékes helyen jelentést fogok tenni, kétszer is ismételt válasza az volt, hogy:

-Tessék csak tovább vinni, úgy sem ér el semmit.

Cselédek a Váci utca 55. udvarán (1910) - Forrás: fortepan.hu

Ez a tényállás, melyből hogy csak botrány árán szabadultam, csak annak köszönhetem, hogy a „gyanús úr” nálam erősebb s más ruházatú volt. Tessék már most elképzelni a botrány folytatását, hogy ha ez a különbség nem lett volna. Nem ecsetelem, hogy mint intelligens ember, milyen felháborodott lelki állapotban s milyen szégyenérzettel tettem meg ezt az utat, de kérdem, szabad-e egy rendőrnek 5-6 éves apró gyermekek útmutatására, egy valósággal bamba és hülye kinézésű cseléd bemondása alapján, a leírt botrányos módon ártatlan emberek ellen eljárni? Én nem hihetem, de a buzgó 1635-ös úgy látszik azt hiszi, hogy eljárása helyes volt. Különben nem fejezte volna be balul sikerült fogását azzal a nagyon is jellemző mondással, hogy: tessék csak tovább vinni, úgy sem ér el semmit. Ebbeli nézeteltéréseinket különben illetékes helyen majd elbírálják.

Bérház udvara a Podmaniczky utcában (1890 körül) - Forrás: bpkep.fszek.hu

Részemről még csak azt jegyzem meg, hogy egyrészt azért kérem jelen soraim közlését, hogy ha netalán valamely ismerősöm ezen botrányos esetemnek szemtanúja lett volna, a való tényállásról kellő tájékozást szerezhessen, másrészt pedig, hogy közönségünknek tudomására juttassam, mily módon keveredhetik valaki egész ártatlanul a legbotrányosabb s úri emberre nézve lehetőleg legmegszégyenítőbb helyzetbe, a rendőrlegények rosszul alkalmazott túlbuzgósága következtében; végül, hogy okuljanak belőle a házmesterek is s ne küldjenek előttük gyanús egyének elfogatása céljából egy hülye cselédleányt egy uszály apró gyerekkel rendőrért, de végezzék azt maguk és pedig alaposan, nem pedig ilyen pimasz könnyelműséggel.”

 Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor kövesd az oldalt facebook-on is. 

Forrás:

Pesti Napló, 1907.