A "Fehér kakas" legendája
2015. szeptember 15. írta: Serendipity87

A "Fehér kakas" legendája

Az Uránia Filmszínházról már mindenki hallott. A Rákóczi úton álló épületét jól ismerjük. De tudjuk, hogy mi állt ott még az Uránia megépítése előtt, amikor még azt az utat nem Rákóczinak, hanem Kerepesinek hívták? Egy olyan épületről van szó, amely ma már teljesen a feledés homályba merült. Egy épület, amely helyett adott egy a „Fehér kakas”-hoz címzett kiskorcsmának, s még Jókai Mórnak (1825–1904) és Blaha Lujzának (1850–1926) is egykor otthont adott.

vekas_magdi_uranias_kepei_057-urania-nf_hu.jpg

Az Uránia épülete, amelyet az 1890-es évek közepén építettek - Forrás: urania-nf.hu

 

A „Fehér kakas”-t ma nagy titok övezi. Épületét nem említik az Uránia történetében, a „Fehér kakas” nevű korcsmáról pedig hallgat a szakirodalom. Az épület maga, tehát nem rendelkezett semmilyen kiemelkedő vonással. A „Fehér kakas” egy egyszerű egyemeletes ház volt, amelynek földszintjén működött a korcsma, ugyanakkor az emeletén bérelhető lakások álltak. S ez a momentum az, amely jelentőséget ad ennek az egyszerű kis háznak.

rakoczi_ut-sip_utca_sarok-bpkep_fszek_hu.JPG

A "Fehér kakas" is így nézhetett ki. Egy egyemeletes épület a Rákóczi (Kerepesi) út és a Síp utca sarkán - Forrás: bpkep.fszek.hu

 

A korabeli sajtót lapozgatva egy érdekes cikkre bukkantam. Egy „Mátyás király”-hoz címzett kocsma épületének lebontásáról tudósítanak 1904-ben, amely pontosan a „Fehér kakas” mellett állt a Kerepesi (ma Rákóczi) és Szentkirályi utca sarkán. A cikkíró azt állítja, hogy ebben a házban lakott egykor Jókai Mór is. Másnap azonban egy kiegészítés jelent meg, amelyben Sziklay János (1857–1945), író azt állította, hogy Jókai igazából a „Fehér kakas” felett lakott régen, és nem a „Mátyás király” felett. Egyébként Jókai életrajzában egyáltalán nem említik, hogy lakott volna a Rákóczi (Kerepesi) úton, de ettől ez még igaz lehet.

jokai_mor-jokaim_sulinet_hu.jpg

Jókai Mór (1825–1904) - Forrás: jokaim.sulinet.hu

 

Másodszor az egyik leghíresebb színésznőnk, Blaha Lujza naplójában találkoztam a „Fehér kakas”-sal. A művésznő egyik naplóbejegyzésében megírja, úgy 1880 körül, hogy egy kis lakásban lakik a „Fehér kakas” felett. Vagyis nemcsak Jókai, de Blaha Lujza is lakott egykor ebben a házban. Ráadásul Blaha Lujza ezt akkor említi meg, amikor leírja találkozását Andrássy Gyula gróffal (1823–1890), vagyis még a gróf is járt ebben a jelentéktelennek tűnő kis épületben.

blaha_lujza_5_1821942_2653-operett_network_hu.jpg

Blaha Lujza (1850–1926) - Forrás: operett.network.hu

 

A „Fehér kakas”-ról, sajnos semmilyen fotót, vagy rajzot nem találtam, de azok után, hogy a szakirodalmak nem szólnak róla, ezen már meg sem lepődtem. Mindenesetre jó tudni, hogy az Uránia helyén egy olyan épület állt, amely régen otthont adott az egyik leghíresebb írónk, és az egyik leghíresebb színésznőnknek is, sőt az egykori miniszterelnökünk is egyszer bizonyosan tiszteletét tette ott.

andrassy_gyula_mek_oszk_hu.jpg

Andrássy Gyula gróf (1823–1890) - Forrás: mek.oszk.hu

 

Források:

Blaha Lujza naplója. 1987.

Pesti Napló, 1904.

http://www.urania-nf.hu/tortenet

Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora.

 

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor kövesd az oldalt facebook-on is.

A bejegyzés trackback címe:

https://emlekezzbudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr817787988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csaba121 2015.09.16. 21:10:25

Hát ez a Fehér Kakas akkor nagyon ronda volt, hogy szétbaszták a földszintjét ezekkel a borzalmasan tré portálokkal...

donkanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2015.10.02. 17:04:04

Több tárgyi tévedés van a cikkben. A mai Rákóczi út 19. és Szentkirályi utca 2 szám alatti Jahn-bérház helyén az 1803. évi Adressenbuch szerint a Grüner Kranz (Zöld koszorú) épülete állt, amely 1838-ban vette fel a Mátyás király fogadó nevet. Ebben a fogadóban "csak" Petőfi Sándor és Déryné lakott hosszabb-rövidebb ideig. 1849-ben a Honvéd Tüzérparancsnokság székelt itt. Tehát nem itt volt a "Fehér Kakas". Az Uránia helyén Beniczky emelete magánháza állt. Ott sohasem működött szálló vagy vendégfogadó. Jókai és felesége 1882-ben költözött a Kerepesi útra, pontosabban a mai Rákóczi út 23. szám alatti Heidrich-Kohn-bérházba. Ők itt albérlők voltak, s nem szállóvendégek. Jókai levelezéséből tudjuk, hogy az első emeleti 12 szobás lakást évi 1800 forintért bérelte. Korábban ebben a lakásban élt Blaha Lujza. Az általad idecitált "Fehér Kakas" vendégfogadóra sem Jókai, sem Blaha nem utal- tudomásom szerint. Ők főbérlőjüknek Heidrich Antal malomtulajdonost jelölték meg.

Serendipity87 2015.10.04. 17:41:37

@don-kanyar: Először is szeretném megköszönni a hozzászólását!
Másodszor azt hiszem, hogy egy kicsit félre értett engem! Nem állítottam, hogy a Fehér kakas állt volna a Szentkirályi utca sarkán, mert ott a Mátyás király állt, ahogyan ezt Ön is írta. De a korabeli sajtó (Pesti Napló) szerint a Mátyás király mellett (vagyis az Uránia helyén) állt az az épület, amelyben a Fehér kakas működött, amely nem vendégfogadó volt, hanem csak egy kiskorcsma, amely csak az épület alsó részét foglalta el. a felső részében pedig kiadó lakások voltak (ez szerepel is a cikkben). Emellett Sziklay János, író állította azt, hogy Jókai is lakott ebben az épületben. Harmadszor pedig Blaha Lujza a naplójában - ahogy ezt a cikk is írja - kifejezetten azt állítja, amikor Andrássy Gyula meglátogatja, hogy a Fehér kakas nevű kiskorcsma fölött lakik. Nem benne - hanem fölötte.
süti beállítások módosítása